A történések számomra teljesen érthetetlenek :) Az a tipusú ember vagyok, aki mindig megkukult, ha kettőnél több ember előtt meg kellett szólalnia. Erre itt a lányom, aki belevágott a nagy mesemondásba az oviban :) Eloszor hazon belul meseltek, most pedig iskolások és ovisok közös mese-és versmondó versenyén indult pár kispajtásával, mert az oviban úgy ítélték meg, érdemes lenne kipróbálnia magát. Azt hiszem, nekem adta át minden idegességet, és az apjának, mert Rékán semmi se látszott. lazán ücsörgött az ovónéni mellett, várta a sorát, mikor végre szólították. Előtte jól megbeszéltük vele: Szépen hangosan beszélj!
Erre odamentünk, és láttuk, hogy színpad, és mikrofon várja a versenyzőket. Réka is észrevette, mert odajött hozzánk és elmagyarázta: " Anya, figyelj, nem is kell hangosan beszélnem, mikrofon is van!"
Majd leesett neki:
"Anya, én még nem is beszéltem mikrofonba..."
Igyekeztem elrejteni aggodalmamat, hogy ez nekem is eszembejutott :))
Aztán kiállt, és olyan édesen elkezdte mondani, előbb kicsit halkan, de kivigyorgott apára, mikor látta, hogy felveszi, aztán a rugózás maradt meg csak az izgulás miatt, de szépen elmondta. Igaz 2 helyen bakizott, de, öszintén: én ki se tudtam volna állni... Azon aggódtam, ne szökjön ki a mese a fejéből, ahogy ránéz a 4tagú zsűrire és idegen arcokra. Nem fogyott el a szava, és nagyon büszkék voltunk rá.
Bár a kategóriájában nem jutott az első 3 közé, egyáltalán nem érdekelte, maximálisan örült az emléklapnak, a szinezőnek, lila tollnak és a színes ceruzáknak :) És ez így teljesen rendben van!
